Fazekas Levente

Fazekas Levente

A 2011. évi kiállításon szereplő munkája épp csak pillanatnyi betekintést enged a művészt jelenleg foglalkoztató problémákba. Tevékenysége főleg a tömeg ábrázolására, vizuális megjelenítésének különböző területeire terjed ki, e téma köré koncentrálódik. Ez a téma folyamatosan alakul benne, néha kibővíti valami a kép erejét fokozó szimbólummal, néha a végsőkig leegyszerűsítve tárja elénk a tömeg megjelenítésének technikai és filozófiai problematikáját. Az érdeklődők saját szemükkel láthatják, milyen briliáns módon képes az ifjú alkotó a tömegnek, ennek a monumentális fogalomnak az ábrázolására egy képnyi felületen.

Fazekas Levente Egerben alkotó képzőművész, akit érzelmi és szakmai szálak kötnek Váchoz. Művészeti tanulmányait a SZIKE Nyitott Műhelyben kezdte, László Bandy művészeti vezetése alatt. 2007-ben felvételt nyert az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti karára, ahol 2010-ben szerzett diplomát festő szakon. Tanulmányait 2010 őszén ugyanezen intézmény falai között folytatta, de most már Vizuális és Környezetkultúra tanár mesterszakán.