Herbert Anikó

Herbert Anikó alkotásai a várakozásról, annak idejéről és helyéről szólnak. A teret látjuk, a várakozás terét. Az iskolában azt tanuljuk, hogy a térérzékelés eszköze a szem, csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A teret, ahogyan minden mást is csak akkor látjuk igazán, ha egész szellemünkkel is részt veszünk a szemlélődésben. Az itt szereplő műveken a várakozás, mint idő jelenik meg, ami a léttel hozható összefüggésbe. A várakozás milyenségét is az idő befolyásolja, egyesek szerint megszépíti, mások szerint elviselhetetlenné teszi. Herbert Anikó számára a művészet légszükséglet, olyan mint a levegő. Ha nem alkothatna is lenne. A művészet szabad voltát hangsúlyozza, Joseph Beuys szavaival élve ma mindenki lehet művész. „Minden ember alkotásra képes, tehát szabad.”

A művészet annyira beleépült a hétköznapjainkba, hogy azt már észre sem vesszük. A művésznő pont erre a hétköznapiasságra hivatkozik, egy emberről sokkal több mindent elmesél a környezete, mintha egy arcképet festenénk róla, Anikóról sokkal többet elmesélnek a képei, mintha személyesen beszélgetnénk vele.

Herbert Anikót Váchoz a művészet köti. Többször megfordult már a városban és a város szépsége, a gazdag kulturális élet és a táj magával ragadó felfokozottsága inspirálóan hatott munkáira. Művészeti tanulmányait Egerben, az Eventus Művészeti Szakképző Iskola elektronikus grafika szakán kezdte. 2006-ban felvételt nyert az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti tanszékére, ahol 2010-ben szerzett diplomát vizuális-kommunikáció szakon. Tanulmányait 2010 őszén a Főiskola vizuális és környezetkultúra mesterszakán folytatta.